A művészet sokszínű palettájáról az 1. a, a 2. a és a 2. b osztály tavasszal a színházi előadásokat részesítette előnyben. A gyerekek a Vigyázó Sándor Művelődési Központ 3 előadásból álló bérletét kihasználva március, április és május hónapokban egy-egy mese színpadi változatával ismerkedhettek meg. A Vojtina, az Aranyszamár és a Bóbita Bábszínház igényes, tartalmas, tanulságos előadásait a kicsik nagy érdeklődéssel figyelték. A zene, a mozgás, a különleges bábtechnikák, a mulatságos, vidám darabok elvarázsolták a gyerekeket.
A látott produkciók után, hazatérve újra felidéztük a mesék tartalmát, megbeszéltük a tanulságokat, lerajzoltuk a szereplőket fejlesztve ezzel a gyerekek szókincsét, gondolkodását, kreativitását.
Nekünk, pedagógusoknak nem titkolt célunk, hogy már kisiskoláskorban alapozzuk meg a színházba járást, mert ezzel fejlődik a gyerekek kritikai érzéke, a társas szórakozás iránti igénye.
Egy-egy jó, nívós előadásra sokáig emlékezni fognak, mert ezek maradandó élményt nyújtanak. Itt, most nekünk ilyenekben volt részünk! Csingérné Nagy Judit |