Iskolatörténet Nyomtatás E-mail


Az iskola kivonatos története

1982. szeptemberében Kiss Antal vezetésével megnyitotta kapuit az új iskola, amely típusterv alapján készült. Megalakult az 5402. sz. Móra Ferenc úttörőcsapat. Zászlóátadási ünnepségét 1983-ban a Dózsa Művelődési Házban tartották.
Ugyanebben az évben megszűnt az alsó tagozat váltakozó jellegű tanítása, és beindult az első ének-zene tagozatos osztály.
1983. nov. 24-28-ig az Akácvirág úti Általános Iskola által Kőrösi Csoma Sándor emlékére hirdetett versenyre készülő csapatunk Erdélyben tett kirándulást.
1984-ben nagyon sok társadalmi munka segítségével elkészült a sportpálya, és megnyílt az iskolabolt.
Az iskolánk társadalmi kapcsolatokat épített ki a Pesti Építőipari Szövetkezettel, a Dózsa Művelődési Központtal, a Volánnal és a Rákos Mezeje MGTSZ-szel.
1985-től iskolánkban két atlétika szakosztály kezdte meg a működését: az Építők Sport Club kihelyezett szakosztálya és a Hungarocamion utánpótlás-nevelő csoport-ja.
Megjelent a Zrínyi úti Általános Iskola első lapja a Panda Magazin 1. száma 200 példányban. 2 Ft-ba került.
1986-ban részt vettünk a Fradi futáson, ahol az elsők lettünk, megnyerve ezzel a fődíjat. Szintén 1986-ot írtak, amikor a Zrínyi úti Általános Iskola Irodalmi Színpada Tímár Tibor - későbbi igazgató - vezetésével foglalkozási bemutatót tartott a Dózsa Művelődési Központ nagytermében. 1986-tól 1990-ig tartottak az általunk alapított Zrínyi Kupa atlétikai versenysorozat játékai.
1986. szeptember 29-én megalakult a Zrínyi Diáksport Egyesület 7 szakosztállyal. A ZDSE legfőbb támogatója a Ferencvárosi Torna Club lett. Az együttműködésnek köszönhetően 1998-ig a Ferencváros futball utánpótlásának egyik színhelyévé vált az iskolánk.
1986. szeptemberétől két tanéven keresztül két tantermet az Újlak utcai Általános Iskola használt. Ezt az tette lehetővé, hogy a volt óvoda épületét az alsósok vették birtokukba.
1987. tavaszán elkészült a külső, füves, hitelesített sportpálya, és a vörös salakos 4 sávos 400 méteres futókör.
Szeptember 29-én kerékpáros túrára az üllői erdőbe mentünk, az alsósok pedig a Börzsönyben vettek részt egy akadályversenyen. A Népsport szeptember 30-i száma cikkben számolt be a kerékpártúránkról.
Még az ősszel a kerületi Testnevelési és Sportfelügyelőség szervezésében részt vettünk az Esti Hírlap Kupán, melynek keretében a péceli dombokon róttuk a kilométereket. Elnyertük a fődíjat is.
1987. telén korcsolyapályát működtettünk az iskolai pályán.
1989-ben az iskola önálló bérgazdálkodóvá vált. Febr. 15-én a Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődési és Sportosztálya 5408/4/88. sz. levelében engedélyezte, hogy az iskola felvegye a költő, politikus, hadvezér Zrínyi Miklós nevét. A ZDSE autóbuszt vásárolt. A gyerekek az ülések felújítására üveggyűjtési akciót szerveztek. A győztes a 6. B osztály volt több mint 5600 üveggel.
1989. május 26. A Ferencváros 90 éves fennállásának ünnepén a ZDSE meghívására eljött az iskolánkba Sike András olimpiai bajnok és Komáromi Tibor olimpiai 2. helyezett birkózó. Zrínyi Kupa néven a ZDSE nemzetközi kézilabdatornát szervezett, melyen részt vett a Sturovó, a Vác, az FTC III. és a Zrínyi együttese.
A Ferencváros Öregfiúk csapatával barátságos mérkőzést játszottak az iskola tanárai és dolgozói. Legyőztük a Szűcs Lajos vezette FTC öregfiúk csapatot.
1989-ben az alsó tagozatos kollektíva "Olvasásfejlesztés, olvasóvá nevelés az alsó tagozatban" c. májusban - a Tanítóban - megjelent országos pályázaton első díjat nyert. Az eredményről a Tanító decemberi száma számolt be. A díjnyertes munkát a Tanító 1990. augusztusi száma közölte le. A pénzjutalomból a kollektíva egy bécsi kiránduláson vett részt.
Nem volt olyan nyár, amikor gyermekeink egy, vagy több táborba ne mehettek volna. Az 1980-as években Nagyvisnyó sátortábora volt a kedvelt táborhely, az 1990-es években Káptalanfüred vált a leglátogatottabbá. A XVII. kerület által biztosított táborhelyek mellett több alkalommal részt vett a csapat vándortáborozáson is /Mátra-Kékes, Bükk II./. Az úttörőcsapat működése a rendszerváltás után elhalt, de a gyermekek iskolai életének szervezését a megalakuló diákönkormányzat vette át, melyet egy pályázat nyomán Zrínyi Ifjúsági Fórumnak nevezett el. A Zrínyi Ifjúsági Fórum a tevékenységét ettől kezdve Szanyi Dezső támogató munkájával végzi.
A nyári táborok jelleget kaptak. Volt már Reneszánsz, Indián, Krimi, Csillagász, Játék, Állati, Európa, Millenniumi táborunk. A 90-es évektől táboroztattunk Szlovákiában, majd Ausztriában.
1990. június 6.-án - a pedagógusnapon - az iskola alsó tagozatos munkaközössége az eredményes munkáért a művelődési miniszter Dicsérő Oklevelét kapta elismerésül.
1990. dec.11-én elkészült a Zrínyi Miklós Általános Iskola dolgozóinak Kollektív Szerződése.
1991-ben létrehoztuk a Szülők az Iskoláért Alapítványt, amely azóta is rendszeresen támogatja az oktató-nevelő munkát az iskolában. Az alapítvány első elnöke Tímár Tibor igazgató volt. Pedagógiai kezdeményezésünk volt az, hogy 1991-től differenciált oktatást próbáltunk ki a felső tagozat 5. osztályában, a kísérlet eredményes volt, de megbukott a szülők ellenállásán.
1991-ben az iskolánk könyvtára egy pályázaton elnyerte a "Mintakönyvtár II" címet.
1991 - 92-ben megjelent a Zrínyiász, a Zrínyi Ifjúsági Fórum lapjának hat száma. 20.- Ft-ért lehetett kapni.
Az 1992 és 1994 között működött iskolai kórus a Somvirág nevet vette fel.
1992-ben elköltöztették az iskolánkban évek óta működtetett Kerületi Oktatástechnikai Központot, de azt máshol nem szervezték újjá.
1992 őszén szaktantermi /kabinet/ oktatási rendszerre tért át az iskola. A tanulók az óraközi szünetekben osztályt cserélnek.
Ugyanebben az évben a Zrínyi Diáksport Egyesület gazdaságilag fuzionált a kerületi RTK-val, így az autóbusz kikerült a hatáskörünkből. A ZDSE működése elhalványult, nem kis részben a személyi változások miatt.
1992-től az iskolai bálok előtt rendszeressé váltak a "zsibvásárok".
Az iskola 10 éves fennállását rendezvénysorozattal ünnepeltük meg. Az Iskolatörténeti kiállítást az 5. A osztály szervezte meg. Első alkalommal rendeztünk szülők-nevelők bálját, amit azóta is rendszeresen megtartunk mindenki megelégedésére. A jubileumi ünnepséget a Dózsa Művelődési Központban rendeztük meg.
1993. szeptemberében beindult a népművészeti osztály.
1994-től a Zrínyi Ifjúsági Fórum létrehozta a diákok panaszládáját, amiben a demokratikus szabályoknak megfelelően bárki kérdéseket tehet fel az iskolaélettel kapcsolatos témákban.
1994. április 15-én megrendeztük az első locsolóbált. Így a szüreti vigasságok, a Mikulás bál és a farsangi mulatságok mellett ez is hagyománnyá vált.
1994. április 20-án megszületett a Zrínyi Miklós Általános Iskola indulója. Szövegének szerzői Lippai Dóra, Bábszky Andrea, Tóth Kornélia tanulók. A dallamot iskolánk egy tanára szerezte. 1994-ben megalakult első furulyaegyüttesünk.
Április 22-én a Föld napja tiszteletére ásvány-, kőzet-, növény- és kisállat-kiállítást rendeztünk az iskola aulájában. Azóta - az önkormányzat által immáron második alkalommal is megbízott Petrőczy Tibor igazgató vezetésével - a Föld napját mindig kíséri valamilyen vetélkedő, mint ahogy a Madarak és fák napját is rendszeresen játékosan ünnepeljük meg. A DODO klub keretében rendszeresen folyik a környezetünk szeretetére és megismerésére való nevelés.
1994 - ben teniszpálya épült iskolánk területén.
1994. májusában részt vettünk a SZIA című újság és a televízió országos versenyén, tanulóink a 3. helyezést érték el. Nyertek vele az iskolának 3 db számítógépet, ping-pong asztalt és sportszereket.
1994-ben a Zrínyi Ifjúsági Fórum Szervezeti és Működési Szabályzatát a tantestület megtárgyalta és elfogadta.
1995. július 9-én részt vettünk az Első Budapesti Rongyfoci Bajnokságon, amelyen díszvendégek voltak az Aranycsapat még élő tagjai: Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő. A versenyen az 1-4. osztályosok kategóriájában elsők lettünk, az 5-8. osztályosok csoportjában 3. helyezést értünk el.
1995. decemberben a Mikulás bálon fellépett a Bakter Brothers együttes. Minden évben rendszeresen szervezünk karácsonyi hangversenyeket is.
1996. februárjában a farsangi bálon volt először a hagyománnyá váló bolond ballagás, amelyen a búcsúzó nyolcadikosok adják elő tréfás jeleneteiket, szövegeiket az iskolában töltött emlékeikről.
1996. június 14. A tanévzáró ünnepségen először adtuk ki a Zrínyi Emlékplakettet. A plakettet azóta is rendszeresen kiadjuk a kiváló tanulóinknak és az iskolánkért sokat tett szülőknek.
1996. májusában a millecentenárium tiszteletére megrendeztük a Zrínyi Miklós Általános Iskola MINI EXPO-ját. A MINI EXPO legsikeresebb kiállítása a Magyar Városok Címerei című kiállítás volt, melyről a kerületi és az országos sajtó is megemlékezett, a Budapest Körzeti Televízió pedig riportot sugárzott a kiállítás anyagát gyűjtő gyerekekkel. Az ünnepségekre emlékzászlót is készíttettünk.
Erre az alkalomra elkészült az iskola hivatalos címere, melyet Kukucska János szülő, grafikusművész tervezett. A címer a gyerekek és a nevelőtestület teljes egyetértésével és örömére készült el. Ő készítette el a ZIF játékos figuráját is. Zrínyi Plakettel köszöntük meg a munkáját.
1998-ban kezdeményezésünkre az önkormányzat támogatásával megszerveződött az iskolánkban a német nemzetiségi osztály, amelyet a német kisebbségi önkormányzat rendszeresen támogat.
1999-ben a teljes napfogyatkozás tiszteletére - a kerületi Pedagógiai Kollégium által szervezett - csillagászati vetélkedő döntőjében - melyet a Zrínyiben rendeztünk meg - a mi csapatunk győzedelmeskedett a 90 induló közül. Ugyanebben az esztendőben a Budapesti helyesírási versenyen a mi 7. osztályos tanulónk az első helyezést érte el.
1999-ben nyolc 3. osztályos tanuló kézműves munkáját kiállították a Budapest Galériában.
1998-tól folyamatosan, már a negyedik alkalommal a mi iskolánk csapata nyerte meg a Rákosmenti Helytörténeti Vetélkedőt. A 2000-ben első alkalommal szervezett kerületi társadalomismereti vetélkedőt is a Zrínyi csapata nyerte meg. Ugyanilyen sikeresek voltunk az 5-es, 6-os, 7-es történelem szaktárgyi kerületi versenyeken.
Hagyományossá vált, hogy alsós napközis nevelőink a jeles napok, népszokások kapcsán kézműves foglalkozásokat tartanak a kerületi pedagógusok részére.
2000-ben iskolánk egyik legszebb sporteredménye született meg akkor, amikor az általános iskolák közötti nagypályás országos labdarúgó bajnokságon csapatunk a 6. helyezést érte el.
Ugyanebben az évben a VI. Országos Technikatörténeti Vetélkedőn 5-6. Osztályos kategóriában III., 7-8. Osztályos kategóriában V. helyezést ért el csapatunk.
2001. áprilisában az Országos Technika- és Tudománytörténeti Vetélkedőn az 5-6. osztályosok kategóriájában az első, a 7-8. osztályosok kategóriájában a második he-lyezést érte el csapatunk a Debrecenben rendezett versenyen.
2000-ben új kazánt kapott az iskolánk, az épület felújítási munkálatai 2001-ben megkezdődtek. (Sz.D.)

2001. szeptemberében már az új "falakkal" kezdődhetett a tanítás a főépületben. Az északi és déli homlokzat felújítására és cseréjére 2014 őszén került sor egy Europai Uniós pályázat segítségével. E pályázathoz kapcsolódóan több javítási és felújítási munkálatott is elvégeztetett Rákosmente Önkormányzata. (Teraszépítés a főépületben, kerti utak építése, esővízelvezetőrendszer cseréje stb.) 2014. novemberében átadásra került egy szabadtéri "fitnesz-park" is a labdarúgópálya szomszédságában.

2012-ben elnyerte az ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA megtisztelő címet. Ezzel, az éppen felelős minisztérium és államtitkárság elismerte az iskolában hosszú évek óta folyó, sokszínű környezeti nevelési munkánkat.


alt