Versenyeredményeink

Kerületi kidobós verseny

2023. december 14.

A kerületi kidobós versenysorozat december közepén a IV. korosztály (7-8. évfolyam) fiú csapatainak versenyével zárult. A mai eseményre 6 csapat érkezett. Tanulóink 2 győztes meccs után döntőt játszottak. A döntő nagyon kiélezett volt, mert a rendes játékidőben döntetlen volt az eredmény, így következett a szétlövés, amelyben ma alulmaradtunk. Ám így is a dobogó II. fokára állhattak a Zrínyit képviselő gyerekek.


Büszkék vagyunk a csapat teljesítményére, sportszerű magatartására!


A versenysorozatot nagyon szép eredménnyel zártuk, hiszen minden megmérettetésről éremmel térhettek haza diákjaink.

Hajrá Zrínyi!

Nagy Péter

alt


 

,,Szép Magyar Beszéd” verseny

2023. december 13.

Idén is sor került iskolánkban az 5–6. és a 7–8. évfolyamos tanulók számára külön-külön meghirdetett Kazinczy-versenyre.

A 18 résztvevőnek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott prózai szöveget kellett felolvasniuk.

A színvonalas felkészülést köszönjük a diákoknak és tanáraiknak.

Az eredmények kihirdetésére decemberben került sor:


5-6. évfolyam7-8. évfolyam
1.Hajas Benjamin    6.cZilahy Erik     7.a
2.Berla Zsófia     6.dGillich Fanni     7.c
3.Szita Bálint     5.cNyiri Zora     7.a


Gyimesi Enikő     7.c

Iskolánkat korcsoportonként az első két helyezett képviseli a kerületi fordulóban.


Turcsán Ágnes magyartanár

alt


 

Kerületi kidobós verseny

2023. december 13.

A mai napon folytatódott a kerületi kidobós verseny, amelyet a 4. korcsoportos lányok vívtak. Összesen 5 csapat részvételével zajlottak a meccsek és mindenki játszott mindenkivel. Az első meccs vereséggel indult, de a másik 3 mérkőzést győzelemmel zárta csapatunk. Ezzel az eredménnyel, pedig megnyertük a versenyt!

Nagyon büszkék vagyunk a lányokra! Gratulálunk nekik is és a felkészítőknek is!

Nagy Péter

alt


 

Kölyök atlétika, Diákolimpia

2023. november 29.

November 29-én a 4.a osztály képviselte iskolánkat az Újlak iskolában a kölyök atlétikán. Négy számban kellett versenyre kelniük a többi iskolákkal szemben.


Gátugrással kezdtünk, majd következett a 2kg-os medicinlabda dobása, a helyből távolugrás majd a 7 perces folyamatos futás. A legjobbat kihozva magukból szerepeltek a gyerekek, az első megmérettetés után már nem is izgultak, sőt, a versenyszámok közötti szünetekben még hangosan szurkoltak is a többi iskola résztvevőinek. Mindenki oklevéllel, egy kis ajándékkal és izomlázzal tért haza.


Fantasztikusan éreztük magunkat!

                                                                                                               Vajda-Sikos Klaudia

alt


 

Kerületi labdarúgó bajnokság

2023. november 28.

alt

Az őszi szezonban az iskola labdarúgói a következő eredményt érték el:


III. korcsoport (5-6. évfolyam) III. helyezés.


Gratulálunk!                                                                                                    Kebeley Dezső


 

Kerületi kidobós versenyek

2023. november 23.

Az idei évben is megkezdődtek a kerületi kidobós versenyek, amelyeknek a helyszíne a Kőrösi volt.

III. korcsoportos lányoknál a 6 résztvevő iskola közül 2. helyezést érte el csapatunk

III. korcsoportos fiúknál a 8 csapatból szintén a 2. helyezést érte el a csapatunk.

A versenyek decemberben folytatódnak a IV. korcsoport versenyzőivel.

Nagy Péter

alt
alt


 

Alsó tagozatos kerületi váltóverseny

2023. november 21.

November 21-én került megrendezésre a Diadal Úti Általános Iskolában a kerületi páros váltóverseny. Az előre elküldött feladatokat az osztályok a tanítójukkal begyakorolták, átbeszélték.

Nagy szeretettel, felkészüléssel fogadott minket a szervező iskola. Az évfolyamok versenye előtt zenés bemelegítést tartottak a gyerekeknek, mely nagyban segített nekik, hogy az izgalmuk enyhüljön. A verseny után innivalóval, gyümölccsel és egy kis édességgel vendégelték meg a résztvevőket.

Az induló osztályaink (2.c, 3.a, 4.a) tanulói, mind éremmel a nyakukban érkeztek vissza az iskolába.

2.c arany

3.a ezüst

4.a bronz

Köszönjük a Diadal iskolának a szervezést, tanulóinknak pedig a részvételt!

Vajda-Sikos Klaudia

alt


 

Szépolvasó verseny

2023. október 24.

Az alsó tagozaton október 18-án megtartottuk a szépolvasó versenyt.
I. helyezett:  Almási Áron
II. helyezett:  Molnár Csenge
III. helyezett:  Végh Barbara
A szép eredményekért gratulálunk Nekik!
alt


 

Országos Diákolimpia

2023. szeptember 21.

Az Országos Diákolimpia egypárevezős versenyszámában

MARKÓ LILLA 8. c osztályos tanuló

I. helyezést,

kétpárevezős versenyszámban
HRUBOS FANNI és ZALÁNFI ESZTER 6. évfolyamos tanulók

I. helyezést értek el.

Gratulálunk és büszkék vagyunk rátok!

alt
alt


 

Kaán Károly XXXI. Országos Természet- és Környezetismereti Verseny döntője

2023. június 20.


A Kaán Károly XXXI. Országos Természet- és Környezetismereti Verseny döntőjén

GÉCZY-SZABÓ DÁVID 6. a osztályos tanulónk
XIV. helyezést ért el.

A Mezőtúron megrendezett három napos országos verseny eredményéhez szívből gratulálunk!

Felkészítő pedagógus: Mészárosné Narancsik Zsuzsanna

alt


 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL