Káptalanfüredi tábor


Kedves Szülők!

Örömmel jelezzük, hogy már szervezés alatt van a nyári Káptalanfüredi táborunk – sok nevetés, élmény, játék és balatoni hangulat várja a gyerekeket!

Holnaptól az iskolában elérhetők lesznek a szórólapok, minden fontos részlettel.

Ha a gyermekük szeretne egy vidám, élményekkel teli nyári kalandot, szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal!

Sok szeretettel várjuk a gyerekeket!



 

Csongor és Tünde előadás a Nemzeti Színházban

2026. február 24. 

2026.február 3-án iskolánk nyolcadikosaival a Lázár Ervin Program keretében Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét tekinthettük meg modern feldolgozásban.

Vörösmarty klasszikusát a Ghymes együttes alapítója a fiatalokhoz közel álló zenével, a rendező pedig mai korba ültetett történettel jelenítette meg a mű világát. Csongor egy átlagos diákként jelenik meg a színpadon, aki egy szép tündérlánnyal álmodik.

Fontos kérdéseket feszegetett az előadás gondolatvilága, hogy miért érdemes élni. Csongor a mű végére eljutott arra következtetésre, hogy egy igaz társ megtalálása jelenti az ember számára a boldogságot.

A darab készítői mozgalmas jelenetekkel tették izgalmassá Csongor kalandjait. A három ördögöt, Balgát és Ilmát alakító színészek játéka, humora kiemelkedett a szereplők közül. Élményekkel gazdag délelőttöt töltöttünk el a Nemzetiben, és külön kuriózum volt, hogy szakadó hóesésben utaztunk végig a városon.

Bővebben...
 

Versmondó verseny

2026. február 24.

Az iskolai versmondó versenyt 2026.február 17-én rendeztük meg a felső tagozaton. Két korcsoportban 16 tanuló nevezett be a versenyre.

Bővebben...
 

Harcművészeti Utánpótlás Kupa

2026. február 20.

Iskolánk tanulói szép sikert értek el a február 14-én, Szigethalom megrendezett Harcművészeti Utánpótlás Kupán.

Kókai Dániel aranyérmet, Kiss Barnabás ezüstérmet szerzett. Mindketten a Feja Sportklub versenyzői.

Bővebben...
 

Iskolai természettudományi és biológia versenyek

2026. február 20.

Lezajlottak iskolánkban az 5. és 6. osztályosok Kaán Károly Természet-és környezetismereti versenyei.

Bővebben...
 

XVII. Kerületi Sakkolimpia

2026. február 11.

2026. február 9-én került megrendezésre a XVII. Kerületi Sakkolimpia a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A versenyen 15 perces játékidővel, több fordulón keresztül mérhették össze tudásukat a résztvevő diákok.

Bővebben...
 

Terápiás kutya

2026. február 11.

A 4.c osztálysegítségével Dalma, egy aranyos fekete labrador , terápiás kutya vizsgára készül. A foglakozásokat Pieke Ágoston tartja, aki terápiás kutyák kiképzésével foglalkozik több mint 10 éve. A foglalkozásokon lehet simogatni a kutyát, pórázon sétáltatni, mindenféle feladatot, trükköt csinálni vele, akadálypályán vezetni. A gyerekek ügyesen foglalkoznak a kutyussal. Bízunk benne, hogy Dalma sikeresen felkészül a  vizsgára a segítségünkkel!

Bővebben...
 

Memóriajáték a magyar kultúra napja alkalmából

2026. február 06. 

Iskolánkban - a hagyományokhoz híven - ebben az évben is rövid műsorral emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról. A programkínálatban szerepelt egy játékos vetélkedő is az ezt követő héten, melyen osztályonként egy-egy négyfős csapat mérhette össze megfigyelőképességét, memóriáját, tudását.

Bővebben...
 

Elérhetőségünk


 1171 Budapest,
 Sisakos sáska utca 3.
 
GPS: N 47° 28' 273" E 19° 17' 582"

 OM azonosító: 035113

 Főépület:  1/ 258-27-84
 Kisépület: 1/ 257-34-22
 Fax:          1/ 257-60-99

 Internet cím: www.zrinyi.net
 E-mail: zrinyim@zrinyi.net

Enapló



Mobil applikáció leírás

Mobil applikáció beállítása


Észrevételeiket, jelszóproblémáikat az

enaplo@zrinyi.net

e-mail címen jelezhetik

Étkezés


Befizetés:

Csak átutalásos vagy kártyás fizetési formában lehetséges

További információk

Ebédlemondás:

https://rakosmente.e-menza.hu

Ökoiskola

 


Nemzeti Köznevelési Portál


Tisztaszoftver!


A SPORT LEGYEN A TIED!


Pénz7


Erasmus+



Erasmus+ program